Szekszárdi Református Gyülekezet

Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk oldalán

Gyülekezetünk Szekszárd szívében olyan közösség, ahol Isten békéje és szeretete kézzelfogható valóság. Hisszük, hogy aki nyitott szívvel érkezik, nálunk otthonra talál.

Hívogató

Mindennapjainkban számtalan ajtó mellett haladunk el. Vannak olyanok, amiken bátran belépünk, mert tudjuk: örömmel várnak. Vannak olyanok is, amiket messze elkerülünk, vagy félelemmel közelítünk meg; s olyanok is, amiket szinte észre sem veszünk.

Gyülekezetünk Szekszárd városában egy olyan ajtó kíván lenni, melyen érdemes beljebb lépni, hiszen a hatalmas Isten fényébe, békéjébe, közelségébe érkezhet a látogató. S aki nyitott szívvel beljebb jön, – hisszük – otthonra is találhat közöttünk.

Zenés istentisztelet böjt 5. vasárnapján

Közreműködik: a Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese

Vezényel: Kovács Zalán László
Gyülekezetünkben második alkalommal fogadhattuk a Bach Mindenkinek Fesztivál képviselőit, hogy gyönyörködjünk a nagyszerű zeneszerző műveiben, s a muzsika hangjaival együtt dicsőítsük Urunkat, Istenünket.

„A Bach Mindenkinek Fesztivál 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy Johann Sebastian Bach dallamain keresztül mindenkivel megismertesse a zenei kultúránk sokszínűségét és végtelen szépségét. A társadalmi szerepvállalás félnapos budapesti programként kezdődött, amely a fellépők sokaságának önkéntes csatlakozásával már a Kárpát-medencén is túlmutató fesztivállá nőtte ki magát.” (Kovács Zalán László – a BMF honlapjáról)

Az istentiszteleten a Halásztelekről érkezett fiatalok együttese szolgált, amit a közösségünk nagy örömmel fogadott. Hálásak vagyunk Istenünknek a muzsika ajándékáért, s a művész úr lelkes szolgálatáért, a fiatalok örömteljes zenéléséért. Urunk gazdag áldását kívánjuk számukra!

Bizonyságaink
Presbiteri bemutatkozás

Borda Károly vagyok, a gyülekezet jelenlegi főgondnoka.
Tengelicről származom, ahonnan 1969-ben költöztünk be Szekszárdra szüleimmel és húgommal. Itt fejeztem be a középiskolával bezárólag az iskolai tanulmányokat, majd a sikeres érettségi után a TÁÉV Tartsay utcai üzemében lakatos- hegesztő szakmunkásként kezdtem meg a munkás életet. 1977-ben felvételt nyertem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tábori tüzér szakára, melyet 1981-ben sikeres államvizsgával fejeztem be. Szolgálatomat a Bajai 109. gépesített lövész ezredben kezdtem vegyes páncéltörő ütegparancsnokként, majd a 122 mm-s önjáró tüzérosztály első üteg parancsnoka voltam. 1986-tól a Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon folytattam szolgálatomat 1992-ig, amikoris megszűnt a szolgálati viszonyom, s századosként leszereltem.
1983-ban megházasodtam, s két fiú gyermekünk született. A munkahely elvesztése és a rendszerváltás körülményei között a családom szétesett, s 1992-ben elváltunk. 1992-1994 között munkanélküli ellátásban vettem részt, de nem munka nélkül: minden lehetőséget megragadtam, és kerestem a visszatérés lehetőségét. 1994. novemberétől a Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Szekszárdi Polgári Védelmi Kirendeltségén kaptam ismét munkát, s maradtam a jogutód katasztrófavédelemnél a legkülönbözőbb beosztásokban.
2007 óta alezredesként szolgáltam. 2018-ban, 60 évesen rendelkezési állományba kerültem, s 2023. óta vagyok teljes jogú nyugdíjas. 1998-ban ismerkedtem meg jelenlegi párommal és az ő két leány gyermekével, s azóta közösen éljük életünket. 2010 óta egy kislány gyermek unoka büszke nagypapája vagyok. 2023-ban kötöttünk polgári, majd 2025-ben egyházi szertartás szerint is házasságot.
1972. pünkösdjén a Szekszárdi gyülekezet Kálvin téri református templomában konfirmáltam, s azt követően nem igazán voltam templomba járó. A családom szétesése után anyai-apai tanácsra, gyengéd de kitartó unszolásra „rászoktam” anyaszentegyházunk falai közé való járásra, s új társam megjelenése, elkötelezett katolikus hite megerősítette a mindig is velem, s bennem élő istenhitet. Az édesapám 2012-ben bekövetkezett gyors lefolyású betegsége sokat formált hitemen: betegségét hittel, s reménnyel élte meg, elfogadta azt, mint az isteni akaratot, türelemmel és alázattal.

Ez rányitotta szívemet-lelkemet a mindig is szemem előtt lévő, jelenvaló hitére, s annak központjára: a félelmetes, a hatalmas, a fenséges Teremtő, s a bennünket mindenkor szerető, megbocsátó Istenre. S így az egyházbeli szolgálatom kanyargós úton ért oda, hogy a gyülekezet bizalma által a presbiterek közé számoltassak, s a tisztújítások során a Dunamelléki Egyházkerületben világi képviselőként, s legutolsó választásunk óta gyülekezeti főgondnokként is szolgálhassam Egyházunk és hitünk ügyeit: két kézzel, szívvel-lélekkel, kapaszkodva, könyörgő reménységgel bízva a Mindenhatóban, mert „az Úr az én pásztorom”.

Dr. Tóth Rózsa vagyok.

Szekszárdon születtem 1982-ben, jelenleg is itt élek párommal és kislányunkkal. Több mint 10 évet dolgoztam a közigazgatásban, jelenleg jogtanácsos vagyok. A Szekszárdi Református Gyülekezetben konfirmáltam, majd 23 évesen pótpresbiter, 2010-től presbiter lettem. Az ökumenikus összefogásban működő baba-mama kör református ágának szervezője vagyok. Segítőként részt veszek a nyári ifjúsági- és gyermektáborokban. Korábban a fiatal felnőttek körét vezettem. A Református Fiatalok Szövetségének 1999 óta vagyok tagja, 15 éven át szolgáltam konferenciákon, évekig elnökségi tagként. A helyi nőszövetségnek indulása óta tagja, a Dunamelléki Református Nőszövetség elnökhelyettese vagyok.

A megtérésemről fontosnak tartom elmondani, hogy református családban nőttem fel. Kutattam az élet értelmét, kerestem a bölcsességet, bölcs akartam lenni, de ennek forrását nem találtam. Belekaptam ebbe-abba, mindegyik terület adott egy-egy szeletet, de a nagy Egészet, amit kerestem, valahogyan mégsem találtam meg sehol. 1999-ben, alig 17 évesen vettem részt először a REFISZ nyári konferenciáján, ahol átadtam az életemet az Úr Jézusnak. Az utolsó napon – miután hosszasan imádkozva aludtam el – úgy ébredtem, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyok. Megtérésemkor, az utolsó bibliaköri beszélgetésen következő Igét kaptam: „Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr”
(Zsoltárok 4,4)

Ma már tudom, hogy minőségileg sokkal jobb az életem, amióta Krisztust követem. Biztos alapja van az életemnek, bölcs gondolatok jutnak eszembe, az életemet a színesség és a teljesség jellemzi. Ezt akkor is így gondolom, amikor visszanézek a küzdelmekre, a veszteségekre, az elhibázott dolgaimra, mert mindezekben is ott volt az Úr és vezet szüntelenül.

„Segíts meg, hogy szolgáljak azoknak, akik én reám bízattak. Szerezzek örömet azoknak, akik engem szeretnek és nyújtsak jó példát mindazoknak, akik reám tekintenek.” (Ravasz László)

„Jézus megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem?
Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
(Máté evangéliuma 16,15)

Szeretettel köszöntelek kedves Látogató!
Kelemen István vagyok

Az élő Krisztus jelenléte egész életemen keresztül végig kísért. Katolikus családból, református anyai gyökerekkel ismerkedtem meg a gyülekezettel. Édesanyám hívására közeledtem a közösséghez, majd Isten elhívása itt egyre erősödött. Növekedett a hitem, majd a lelkipásztori igei tanítás, a beszélgetések, a gyülekezet hite és szeretete vezetett el a 2023-ban történt felnőtt konfirmációig, és lettem a gyülekezet teljes jogú tagja. Ezután az isteni Szeretettől újabb elhívást kaptam, a gyülekezet a presbiteri szolgálatot ajánlotta fel nekem, amire igennel válaszoltam, így megválasztásom óta presbiterként szolgálok.

Hit, ölelő szeretet, beszélgetések, igei tanítások, közös munkák, szolgálatok -ezek, és az elért eredmények, a folyamatos fejlődés, mind-mind Isten dicsőségét és az élő Krisztus jelenlétét tükrözik. Tematikus köreink – Éva kör, nőszövetség, férfikör, gyermek istentisztelet, bibliaóra – minden kereső embernek lehetőséget kínálnak.

Ne félj, nem vagy idegen Te sem! Legyél gyakori látogató ezen az oldalon, ha hitet, bátorítást, reményt, feltöltődést keresel.
Látogass el hozzánk lelki otthonunkba is, nyitott szívvel, öleléssel várunk Isten közelében! Szólíts meg minket, beszélgessünk, kérdezz minket!
Az Úr közel!

Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

(Máté evangélium 11,28)

Aktuális hirdetéseink

2026. április 26., az év 17. Úrnapja

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5)

Szabadító Istenünk kegyelmébe kapaszkodva tekintünk előre reménységgel:

  • 2026. április 27. hétfőn 18.00 órától Presbiteri Gyűlést tartunk a Gyülekezeti Házban.
  • 2026. április 28. 18.00 órakor Éva-kör lesz a Gyülekezeti Házban.
  • Csütörtökön Bibliaóra lesz a Gyülekezeti Házban – a nyári időszámítás szerint – 18 órától.
  • 2026. május 2-án, szombaton Horvátországba tervezünk gyülekezeti buszos kirándulást: az úti cél az idén 450 éves egyházkerületünk megalakulásának színhelye, Hercegszőlős. 

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és szeretetadományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet életéhez, és Isten dicsőítéséhez. Kérjük a Testvéreket, hogy hordozzák imádságban és szeretetben a Gyülekezetet és a gyülekezeti munkát továbbra is.

Gyülekezetünk számlaszáma: OTP Bank Nyrt. 11746005-25744879

A Szekszárdi Református Alapítvány adószáma: 18850989-1-17

A programok és hirdetések megtalálhatóak még: https://www.facebook.com/szekszardireformatus.hu

Az Úr legyen őriző Pásztorunk!